KÖNYVEIM
Első regényem címe: Napkelte. Olvasd olyan szeretettel, amilyennel én írtam, és kérlek, ha tetszett, facebook oldalamon írj egy pár szavas értékelést róla.
Kökény Emese az erdészlány egy kisvárosban, Napkeltében él, és a környező erdőben dolgozik erdőkerülőként. Egy napon orvvadászok nyomára bukkan az erdőben, és nyomozásba kezd a jóképű fővadász, Péter, legjobb barátnője Judit és egy éppen tiniket nyaraltató tanár segítségével.
A nyomozás közben közelebb kerülnek egymáshoz egyes szereplők, és a kutyáknak is jut feladat bőven.
Napkelte (részlet)
A lány
lélekszakadva rohant az erdőn át. Érezte, hogy veszély van, bár nem tudta
megfogalmazni, hogy mi lehet az. Nem volt természetes, hogy Medve hirtelen,
minden átmenet nélkül elkezd vágtatni a rengetegen át. Hiába is próbált vele
lépést tartani, nem sikerült, így hát csak a hátrahagyott nyomait követte. A
téli erdő hófödte vidékén, ez nem okozott nagy gondot. Nehezen kapkodta a levegőt,
hiszen pár napja még lázasan nyomta az ágyat, és jártányi ereje sem volt. Most
viszont nem volt idő megpihenni, hiszen már sejtette is, hogy mi a baj. A hideg
tél végi levegőben egyszerre megérezte azt a semmihez nem hasonlítható szagot,
amit az égett fa áraszt magából. Ez nem volt jó jel, nagyon nem. Bár egyre
inkább a füst uralkodott az oxigén helyett, ő rendíthetetlenül rohant előre.
Végre meglátta Medvét, amint eszeveszetten ugat valamit. Ez a valami az egyik
vadász les volt, amelyet nem régiben avatott fel a helyi erdészet. Azonnal
telefonja után kapott, és imádkozott, hogy most az egyszer legyen térerő, ne
kelljen kilométereket gyalogolni a jelért. Nagy megkönnyebbülésére, egy pár kis
csíkocska jelezte, hogy kapcsolatot tud létesíteni. Először a tűzoltókat, majd a
vadásztársaságot hívta ki, miközben megpróbálta megnyugtatni bernáthegyijét.
Medve még egy fél óra elteltével is
nagyon nyugtalan volt, pedig sikeresen eloltották addigra a tüzet, és a
kedélyek is lenyugodtak valamelyest.
Lassan, komótosan, hogy a kutya meg
tudjon teljesen nyugodni, elindultak hazafelé. Ahogy bandukoltak ketten a
csendes tájon, valamire figyelmes lett az erdész lány. Eddig a hó össze- vissza
volt lábnyomokkal, ahogy odaért a segítség, és nemigen lehetett semmit kivenni
belőle. Viszont ahogy haladtak az úton lefelé, Emese szánt szándékkal nem a
kitaposott ösvényen ment, hanem egy picit inkább a fák között. Észrevett egy nyomot
a hóban. Nem afféle sétanyom volt, össze- vissza poroszkálva, hanem úgy tűnt,
tulajdonosa célirányosan haladt valamerre. Mit volt mit tenni, utána kellett
járni ennek, hiszen kissé gyanús is lehet, a történtek fényében. Szólt a kutyának, hogy menjen vele, és
követték a nyomokat. Egészen addig, amíg egy másik vadász les közelébe értek,
ahol hirtelen irányt váltott a nyom hagyó és homlokegyenest másfelé indult. Nem
is lett volna furcsa, viszont az eddig tiszta, éles lábnyomok innentől kezdve
nagyobb távolságra kezdtek egymástól lenni, és húzott nyomokká váltak. Ez
bizony csak egyet jelenthetett: a sétáló átváltott futásba... Ahogy jobban
körülnézett a lány, talált egy cigaretta csikket is félig befedve, a hóban.
Ezzel is mindössze annyi volt a gond, hogy csupán pár slukkot szívott belőle a
tulajdonosa.
Azonban tényleg erősen szürkület volt
már, úgyhogy Emesének és Medvének meg kellett szaporázniuk lépteiket, hogy
időben elérjék kis házikójukat.
Napkelte című könyvemet megrendelni itt tudod.
E - könyv: 750.- Ft RENDELHETŐ!
Hagyományos, papír alapú könyv: 2300.- Ft ELŐRENDELÉS!
Második regényem Napnyugta címmel. Megjelenés: 2021 december
Előzmény:
A tavon már javában tündökölt az aranyhíd, a napkorong
épp bebújni készült vizes takarója alá. A nyár addigi legforróbb napja volt az
a péntek, amelynek végén a lány megtört szívvel ült a tóparton, kavicsokat
hajigálva a lágyan fodrozódó vízbe. Ahogy a kicsiny kövek belecsobbantak, apró
hullámok indultak körkörös útjukra, ám néhány pillanat múlva már nyomuk sem
volt. A nap végleg nyugovóra tért, vörösre festve az égalját.
- Holnap szél lesz - mondta egy
napbarnított férfi, aki épp a törölközőjét hajtotta össze a lánytól nem messze.
Kata nem reagált, nem jött ki hang a
torkán, mindegyre a sírás fojtogatta. Lassan ő is szedelőzködni kezdett, hiszen
mégsem maradhatott a mólón éjszakára. Összehajtotta kis darab újságot, amin
ült, és elindult a parkoló felé. Nehéz volt minden lépés, mert most mindet
egyedül kellett megtennie. Már nem kellett rászólnia Morcosra, hogy ne rohanjon
el, hogy szépen sétáljon mellette, már nem kellett vigyáznia legjobb barátjára.
A kis keverék kutya, akivel minden percét megosztotta, aznap reggel az örök
vadász mezőkre távozott...
Amint a lány ily nehéz szívvel ballagott
autója felé, egyszerre földbe gyökerezett a lába. A móló alatt a vízben
megpillantott egy testet, amely furcsán oldalára fordulva lebegett. Kata
közelebb hajolt, hogy esetleg segíteni tudjon, ha szükség van rá, és már éppen
szólongatni kezdte volna, amikor rádöbbent, hogy az egy nő holtteste.
Abban a pillanatban pedig úgy érezte,
megindul lába alatt a föld, és elsötétült minden.
Napnyugta című könyvemet megrendelni itt tudod.
E-könyv: 800.- Ft RENDELHETŐ!
Hagyományos, papír alapú könyv: 2500.- Ft ELŐRENDELÉS
Rendelhető: A vörös róka
"A kandalló mellé táboroztam le egy vastag, meleg pokrócra a könyvekkel. Nem akartam az ütött-kopott régiséggel kezdeni, már csak azért sem, mert úgy sejtettem, az lesz a legizgalmasabb. Azonban a hegyvidéken hagyományos építészeti stílusok és népviseletek hosszadalmas és kissé egyhangú leírása nyomán, hamarosan kezdtem elálmosodni. Épp ezért arra gondoltam, hogy egy cseppet mégiscsak belenézek abba a régi, már-már szétfoszló kötetbe. Éppen kinyitni készültem, amikor egy robajt hallottam kintről, a fatároló kamra irányából. Magamra kaptam gyorsan a kabátomat, és kisiettem az udvarra. A sufni ajtaját tárva-nyitva találtam, és a fahasábok leborulva feküdtek félig kint a havon. Kissé morgolódva elkezdtem visszapakolni a helyükre a szökevényeket, ám ekkor meghallottam valamit a hátam mögül. Halk, mély morgás volt, amely nem túl közelről szólt, de határozottan felém irányult. Lassan megfordultam. Szememmel a környéket pásztáztam, de a hang gazdáját sehol nem véltem felfedezni. A dörmögés azonban nem hallgatott el. Féltem megmozdulni, de mégis, valamerre indulnom kellett, ha nem akartam odafagyni az udvarhoz. Lassan elkezdtem lépkedni a szauna felé, arra gondoltam, talán ott találok valamit, amit magamhoz vehetek védekezésképpen. Abban a pillanatban megpillantottam. Ott állt, az erdő szélén lévő első fenyőfa mellett. Vörös bundája csillogott a napfényben, szemei sárgán izzottak és ínyét fenyegetően felhúzta. Vicsorgott. Nem tudtam mi tévő legyek, elkezdtem hátrálni, tekintetemet a földre szegeztem, nehogy támadásnak vegye mozdulataimat. Nagyon lassan tettem pár lépést, majd óvatosan felnéztem. A hatalmas vörös rókának azonban hűlt helyét láttam. Tétován elindultam a fenyő felé, ahol az imént még időzött, ám amikor odaértem, meglepve tapasztaltam, hogy egy fia lábnyom nem sok, annyi sincs a fa körül. Hiába jártam körbe a vastag törzset, csak a sima, fehér hótakaró csillogott háborítatlanul a lábam előtt."
Harmadik könyvem színhelye egy erdei faház és annak környezetében lévő erdő. A regény kissé elvisz a természetfeletti irányába, hiszen a történetben lényeges szerepet játszik egy róka, aki igazából egy boszorkány...
Az előző két regénytől eltérő ugyan a történet, ám ihletője itt is elsősorban a természet volt...
A vörös róka című regényt megrendelni itt tudod.
Megjelenés: 2022. december
Hagyományos, papír alapú könyv: 2700.- Ft ELŐRENDELÉS
E-könyv: 850.- Ft RENDELHETŐ
Rendelés: itt
Készülőben: A dámvad nem támad
Negyedik regényem főhőse Benecs Boglárka, természetfotós. Munkája során érdekes kalandba bonyolódik, amelyhez minden leleményességére szükség lesz. Hűséges társa, Harcos pedig mindenhova elkíséri a lányt, legyen az bármilyen veszélyes küldetés is...
Részlet a könyvből:
"A keverék juhászkutya azonban csodák csodájára nem szólalt meg. Ellenben ledobta a pórázt, pontosan a lábam elé. Okos, világosbarna szemeivel rám meredt és leült velem szemben.
- Tuti, hogy nem sétálni akarsz, ugye?
A séta szócska megtette a hatását, és Harcos valósággal táncra perdült örömében. Ott szteppelt mellettem egészen addig, amíg nagy nehézségek árán magamra kaptam a játszós nadrágot, cipőt és terepszínű esőkabátomat. Utóbbinak természetesen beakadt a zipzárja, és így félig felhúzva, totál kócosan és álmosan, szinte kizuhantunk a bejárati ajtón a kertbe.
Kutyám persze azonnal repülőrajtot vett, amit szintén kevéssé sikerült tolerálnom, és majdnem beleestem arccal egy hatalmas pocsolyába. Az ősz vélt szépségei ott sorakoztak előttem, mintha csak rám vártak volna. Akkora köd lett hirtelen, hogy az orromig sem láttam, lépésenként beletoccsantam egy tócsába, és rettenetesen hideg, északi szél kapta le időről-időre a fejemről a sapkát.
Remek. Még jó, hogy a gépet nem hoztam, hiszen a napkelte fotózás nem éppen aktuális.
Nekivágtunk hát a sejtelmes tájnak. Harcost próbáltam a lábam mellett tartani, hogy ne a papírsárkány-eregető fesztivál résztvevőire emlékeztessük a járókelőket, de erre irányuló törekvéseim kissé elmaradtak az elfogadható szinttől. Mondjuk úgy, hogy ebem nem érezte át ennek a dolognak a fontosságát.
Kis idő múlva azért sikerült valamennyire
normalizálni sétánkat, és kis túlzással már beillettünk a normális emberek közé
is."